proAbility zárókonferencia a Corvinus Egyetemen

Október 18-án tartotta a proAbility projekt a zárókonferenciáját, ahol bemutattuk a Corvinus Egyetemen kifejlesztett tananyagokat. A tananyagok fejlesztésében a Gazdálkodástudományi kar oktatói (Csillag Sára Phd, Toarniczky Andrea Phd és Primecz Henriett Phd) mellett részt vettek a Salva Vita Alapítvány munkatársai is, illetve a jógyakorlatai révén a norvégiai NHO Service kollégái. A tananyagok létrejöttéhez rengeteg tanácsot, véleményt  adtak a Tanácsadó Bizottság tagjai (Cserti-Szauer Csilla, Fertetics Mandy, Rosner Imre és dr. Csentericsné Arnold Zsuzsanna).  Tovább "proAbility zárókonferencia a Corvinus Egyetemen"

A projektről

A proAbility projekt célja, hogy a munkáltatók és a megváltozott munkaképességű munkakeresők között hídat építsen az együttműködési lehetőségek feltérképezésével. 2015-ben a projekt kutatást készített, jógyakorlatokat térképezett fel, hogy 2016-ban képzési és tananyagokat fejlesszen. Tovább "A projektről"

Kemény Péter PhD: A HR kiterjesztése a rehabilitáció felé

Az emberi erőforrással kapcsolatos szaktudás és a foglalkozási rehabilitáció rokon, érintkező tudományterületek. Az első hallásra talán furcsa állítás igazságát könnyű belátni, ha előítéleteinket elhagyjuk, és megértjük, hogy a HR és a foglalkozási rehabilitáció (rövidítve: FR) is az emberrel, mint potenciális munkaerőforrással foglalkozik. Tovább "Kemény Péter PhD: A HR kiterjesztése a rehabilitáció felé"

Kurucz Orsolya: Munkáltatók a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról

A foglalkoztatáspolitika alapvető célkitűzése a munkaerőpiacról kiszoruló, továbbá a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci integrációjának támogatása, gazdasági aktivitásuk növelése, a foglalkoztatási mutatók javítása. A jelzett célok érdekében számos intézkedés történt, mint a nagy ellátórendszerek radikális átalakítása, a hatályos jogszabályok többszörös módosítása, új jogszabályok életbe lépése, a rehabilitációs hozzájárulás összegének jelentős növelése. Tovább "Kurucz Orsolya: Munkáltatók a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról"